KIS SÉTÁK - NAGY CÉLOKÉRT
Kampány a környezettudatosabb életért

A Karszt és Barlang Alapítvány 2010-ben programsorozatot szervezett a hazai karsztoknak és barlangoknak a környezet- és természetvédelemben betöltött szerepének bemutatása, a szabadidő környezettudatos eltöltésének ösztönzése, és a fenntartható fejlődés szemléletének népszerűsítése céljából.

 

2010. április 10.

Hazánk leghosszabb barlangja:
a Baradla-barlang

Magyarország északi szegletében megbújó kicsiny, ám annál szebb és jellegzetesebb karsztvidékünk, az Aggteleki karszt számos föld alatti csodát rejt, melyek közül legismertebb a Baradla, ami 25,5 km-es hosszával hazánk jelenleg leghosszabb, és legjelentősebb barlangja. Teljes hosszából 5,3 km Szlovákia alatt húzódik, mely Domica néven ismert. Magyarországi része több különböző szakaszon is látogatható: mind az aggteleki, mind a Jósvafő közelében elhelyezkedő Vörös-tói szakasz is meg van nyitva a nagyközönség számára.

A barlangot magában foglaló hegység fő tömegét 230 millió éves triász korú üledékes kőzetek alkotják. A főágon Jósvafőtől Aggtelek felé haladva a befoglaló kőzet egyre fiatalodik, és a kiválási körülmények változásának függvényében a mészkő jellege is fokozatosan változik.

A jósvafői bejárat és az Óriások terme között sötétszürke-fekete, erősen töredezett, vastagpados Gutensteini Mészkő alkotja a barlang falát. Ez a kőzet jellegéből adódóan cseppkőképződére alkalmatlan, ezért ezen a szakaszon cseppköveket gyakorlatilag nem találunk, viszont annál szebb oldott formakincseket láthatunk.

A főág leghosszabb része világosszürke, jól karsztosodó Steinalmi Mészkőben húzódik. Erre a szakaszra gazdag cseppkőképződmények jellemzőek. A Vaskaputól az aggteleki kijáratig szintén világosszürke, jól karsztosodó Wettersteini Mészkő adja a barlang befoglaló kőzetét, mely nagy fokú tisztasága miatt szintén kiválóan alkalmas a cseppkőképződésre. Az utóbbi két kőzetben számos ősmaradvány: csigák, amoniteszek, tengeri liliomok maradványi figyelhetők meg.

   

A földtörténeti kréta időszak során aztán a terület fokozatosan kiemelkedett, összetöredezett, és kisebb nagyobb repedés és töréshálózat alakult ki benne. A felszínről beszivárgó vizek ezt a repedéshálózatot tágították, alakították ki barlangokká az idők folyamán. Az Aggteleki-karszttól D-re húzódó területeken a karsztos rögök a mélybe süllyedtek, és azokat fiatalabb, pliocén, pannon korú agyagos, homokos, kavicsos vízzáró üledékek borítják. A karsztos és nem karsztos területek választóvonalán helyezkednek el a Baradla ma is legjelentősebb víznyelői: a Kis-Baradla, az Acheron, a Kis- és Nagy- Ravaszlyuk. Erről a nemkarsztos vízgyűjtő területről származó vizek oldó és koptató hatásukkal szintén jelentős mértékben vettek részt a barlang járatainak kialakításában.

A beszivárgó és befolyó vizek munkájának eredményeképpen a Baradla Aggtelektől Jósvafőig tartó, 7 km hosszú főága egy átlagosan 10 méteres széles, 7-8 méter magas, impozáns méretű, kanyargó föld alatti folyómeder, melyet látványos cseppkőképződmények tesznek változatossá. A felszínről, a talajon keresztül beszivárgó csapadékvíz oldja a mészkövet, telítődik, majd a barlang levegős járatát elérve mésztartalma kicsapódik. A csepegő vizek így igen változatos színű és formájú álló és függőcseppköveket, cseppkőoszlopokat, cseppkőzászlókat, lefolyásokat, cseppkődobokat, és egyéb formákat hoznak létre a barlang falain. A barlangban végigfolyó víz pedig több helyen mésztufagátakat, cseppkőmedencéket épít.

Az Aggteleki és Szlovák karszt barlangjai változatosságuk, komplexitásuk és egységük következtében 1995-ben közösen kerültek fel az UNESCO Világörökség listájára.

 

---

 

2010. április 11.

Gömörszőlős – a fenntartható falu

Gömörszőlős Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén, a Borsodi-dombság lábánál, a magyar-szlovák határ közvetlen közelében fekszik. A helyiek körében régi nevén, Poszoban-ként is ismert település hazánkban mára az egyetlen, mely a történelmi Gömör vármegye nevét őrzi.

A falu a 90-es évek elején vált országszerte, sőt nemzetközileg is ismerté, miután a miskolci Ökológiai Intézet Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elindította a "Gömörszőlős a fenntartható falu" c. programot. A program célja a település népi építészeti értékeinek, hagyományos gazdálkodási formáinak és népművészeti hagyományainak megőrzése és felelevenítése volt. Továbbá cél volt egy olyan mintaprojekt létrehozása, mely példaképül szolgálhat a környék hasonló szociális és foglalkoztatási problémákkal küszködő aprófalvainak.

A program keretében számos régi épületet mentettek meg az enyészettől és újították fel őket. Így hozták létre egy régi magtárból és egy egykori cselédházból az Ökológiai Intézet Oktatóközpontját is, melynek elsődleges feladata a szemléletformálás, a fenntartható fejlődés eszméjének terjesztése, az ehhez kapcsolódó gyakorlati modellek kidolgozása, és ezen belül a környezetbarát, fenntartható technológiák alkalmazása és népszerűsítése.

Ezek közé tartozik a napkollektor, mellyel olcsón, és környezetbarát módon állítanak elő használati melegvizet az Oktatóközpont számára. A mindössze 15 m2 felületű napkollektor 1400 liter melegvizet képes termelni, mely nagyrészt fedezi a felmerülő igényeket. Ehhez hasonlóan, környezetbarát módon működik a napkollektoros gyümölcsaszaló, mellyel gyakorlatilag energiabefektetés nélkül lehet gyümölcsöt, főleg szilvát tartósítani. Az Oktatóközpont épületében a használati víz jelentős mennyiségét a vezetékes víz helyett összegyűjtött és különböző szűrőrendszereken keresztül megtisztított csapadékvízzel helyettesítik. A mosás, mosogatás, tisztálkodás során elhasznált úgynevezett szürke vizet pedig helyben, eleveniszapos technológiával tisztítják. Ennek természetesen alapfeltétele, hogy a tisztítóba kerülő szürke víz mentes legyen a környezetre káros anyagoktól, mint például a foszfátoktól. A környezetbarát technológiák további jó példája a szélenergiával működő szivattyú, mely a biokert műveléséhez szükséges öntözővizet szivattyúzza fel egy nagy tárolótartályba. A berendezés ugyan kis kapacitással, de szinte folyamatosan üzemel már csaknem tíz éve.

A Gömörszőlőshöz hasonló, elnéptelenedő falvak fenntartható fejlesztésének egyik legnagyobb kulcskérdése általában a helyi munkaerő kiaknázása. Erre volt remek válasz a gyapjúfeldolgozó műhely létrehozása, melyet szintén egy régi parasztház felújításával hoztak létre. A csaknem százéves gépekkel üzemelő kártolóműhely egy élő múzeumként működő ipartörténeti gyűjtemény, ahol a kártolás és a fonálkészítés folyamatát lehet végigkövetni. A természetes alapanyagokból, egyedileg, kézi munkával készített tárgyak a helyi hagyományokra épülnek, és az innen kikerülő gyapjútakarók, párnák, pulóverek és egyéb kézműves termékek piacképes árut is biztosítanak a falu számára.

Bízunk benne, hogy Gömörszőlős példája pozitívan hat a térség, sőt az egész ország aprófalvas településeinek a fejlődésére, és mások is megtalálják az utat az ökologikus gondolkodás jegyében a környezetbarát technológiák és organikus gazdálkodási formák használatához, és a hagyományos mesterségek felelevenítéséhez.

 

---

 

2010. május 1.

A Gerecse barlangjai

A Gerecse mészkőtömbjében számos barlang húzódik, melyek nem elsősorban hosszukkal tűnnek ki hazánk barlangjai közül. Viszonylagos rövidségük ellenére azonban több igen szép, különleges barlang található itt, melyek kialakulásuk, földtani értékeik vagy éppen számottevő denevérkolóniájuk miatt lettek fokozottan védett természeti értékek.

Pisznice-barlang

A központi Gerecse egyik legismertebb részén, az egyéb természeti értékeiről és védett madárfészkelő helyeiről is ismert, a látványos Pisznice-kőfejtő déli, sziklás meredek oldalában, 427 m tszf magasságban nyílik a Pisznice-barlang. Látványos bejárata, és nagy méretű bejárati terme kiválóan alkalmas emberi menedéknek, hajléknak. Erre utalnak a bejárati zónában talált különböző korokból származó régészeti leletek, emberi és állati csontok, kerámiatöredékek, melyek tanúsága szerint a barlang valószínűleg a bronzkortól kezdve folyamatosan látogatott ill. lakott volt.

Befoglaló kőzete késő-triász korú, dachsteini mészkő, melynek vastagpados települése az egész kőfejtőt igen látványossá teszi. Jellegzetes, szépen oldott folyosói, nagyméretű, jól fejlett gömbüstjei és gömbfülkéi hévizes eredetre utalnak, mely során a mélyből feltörő melegvizek a repedések, ill. réteghatárok mentén oldották ki a barlang járatait. A kőzetrepedések mentén, egymás mellett párhuzamosan kialakult járatok nagyrészt vízszintesek, főtéje több helyen kupolaszerűen felmagasodik, mint például a bejárat közelében található Nagy-kupola, vagy a barlang egyik legszebb terme, a Tízek terme esetében. Falait gazdagon borítja karfiol és borsókő, de helyenként kisebb nagyobb cseppkövek, cseppkőbekérgezések, és lefolyások is láthatók.

A barlang ma is igen jelentős téli szálláshely különböző denevérfajok számára, de mai telelő állományának nagysága azonban meg sem közelíti az egykoriakat. A hajdani hatalmas létszámú denevérállományra ma már csak az egykor felhalmozódott denevérguanó nyomai utalnak, amely helyenként akár 1,5-2 m magasságban is felhalmozódott a járatokban. A denevérguanó kitermelése a 19. században nagy erőkkel folyt, ma már csak nyomai látszanak a falakon sötét elszíneződés formájában. Az 1950-es években még igen jelentős denevértanyahely volt, a több ezres kolónia száma mára már csak néhány 10-re csökkent.

Földtani, biológiai és tudománytörténeti jelentősége alapján 1982 óta fokozottan védett barlang. A téli hónapokban, a denevérek nyugalmi időszakának zavartalansága érdekében látogatása nem engedélyezett.

Megalódusz-barlang

Tata belterületén, a Kálvária-domb geológiai bemutatóhely szívében nyílik a valóságos őslénytani és ásványtani csemegének számító kicsinyke barlang. 1971-ben, az akkor még aktívan működő kőfejőben egy robbantás során nyílt meg az üreg. A hévizes eredetű barlang triász és jura korú mészkőben, tektonikus repedéshálózat mentén jött létre, a tatai forrásrendszer egyik aktív vízvezető járataként. A környéken folyó szénbányászat miatti vízkiemelés következtében a karsztvíz lesüllyedése ezt a barlangot is elérte, így járatai szárazra kerültek.

Nevét 190 millió évvel ezelőtt a Thetys óceánban élt Megalodus kagylóról kapta, mely a barlang egészén tömegesen figyelhető meg a befoglaló kőzetben. A feltörő hévizek oldó hatására az ökölnyi nagyságú kagylótestek gyönyörűen kipreparálódtak, különleges felületet alkotva ezzel a barlang falán. Az őslénytani kuriózum mellett a barlang ásványkiválásai is említésre méltók. Falait helyenként vastag, kalcitkristályból álló, felhő-szerű kéreg borítja, mely csodásan csillog a lámpák fényében. Egyéb különleges és ritka ásványkiválásai között még a szintén kalcitból álló kővirágokat, sugárkalcitokat és kalcithidakat, valamint nagytáblás, kékes színezetű, fennőtt baritkristályokat kell említeni.

Lengyel-barlang

A Gerecse leghosszabb barlangja a tatabányai Kő-hegy fennsík peremén, a Turul emlékműtől kb. 1 km távolságra nyílik. Jelentősége egyrészt méreteiben rejlik, hiszen közel 600 m-es összhosszúságával, és 70 m-es mélységével a Gerecse legjelentősebb méretű barlangja. Felső triász vastagpados dachsteini mészkőben, több párhuzamos és merőleges repedésrendszer mentén jött létre. Járatrendszere igen összetett, felső szakaszaira a gömbüstös formakincsek jellemzőek, alsóbb részein viszont szűk hasadékokat, és azok csomópontjaiban kialakult nagyobb termeket találunk.

A barlangban jelentős őslénytani leleteket is találtak. Tasnádi Kubacska András által vezetett ásatásokon több mamut és barlangi medve csont, illetve orrszarvú, farkas és barlangi oroszlán maradványai kerültek elő. Az őslénytani leleteken kívül egy würm időszakra tehető, emberkéz által díszített óriásszarvas agancsdarab is gazdagítja a leletek sorát.

A barlang földtani értékei, jelentős méretei és őslénytani, ősrégészeti leleti miatt fokozott védelem alatt áll. Bejárását és kutatását az igen magas szén-dioxid koncentráció nehezíti meg.

 

---

 

2010. május 2.

Agostyáni arborétum

Tata irányából érkezve az Agostyán-Tardos közötti Bocsátó-völgy jobb oldalán találjuk az arborétumot, a csodálatos fekvésű és mikroklímájú arborétumot gróf Eszterházy Móric alapította, amikor 1912-ben vörösfenyőt kezdett itt telepíteni. A későbbi tapasztalatok is azt mutatták, hogy a terület mikroklímája eltér a környező domboldalakétól. Ez és részben savanyú talaja tette alkalmassá egy kísérleti arborétum létrehozására.

Az arborétum terveit 1953-ban Kiss Miklós készítette el; a telepítés 1955-ben kezdődött. A cél nem a fajtagazdagság, hanem az esztétikailag értékes és erdőgazdaságilag jelentős fajok, változatok telepítése volt. A mikroklíma fenntartására a völgyet átszelő, a hidegkúti források vizét összegyűjtő patak útját gátakkal zárták el, és két tavat hoztak létre. A sikeres telepítés eredményeként ma közel 300 fa- és cserjefaj, illetve fajta található meg itt – köztük a Gerecse jellemző növényei.Az itteni növényfajok többsége különleges fenyőféle. A luc-, páfrány- és selyemfenyő fajták közül külön figyelmet érdemel egy kb. 33 méteres, múlt századi vörösfenyő és a kert ékességének tartott Atlasz-cédrus (Cedrus atlantica), amely Észak-Afrika magas hegységeiben honos. Találhatunk itt egy értékes tiszafa- (Taxus) gyűjteményt, továbbá tulipánfát (Liriodendron tulipifera) és sok más bokor- és fafajtát is.

 

---

 

2010. június 5.

Szilváskő bazaltbarlangjai

A Rónabányától délkeletre emelkedő, kétpúpú Szilváskő vulkánszpeleológiai szempontból nézve hazánk talán legizgalmasabb területe. A terület 2010 áprilisa óta Magyarország első, Szlovákiával közös geoparkjának, a Novohrad-Nógrád Geoparknak a része, és ennek köszönhetően a hegy legérdekesebb pontjain geológiai tanösvény vezet végig.

Szilváskő környékén 20-25 millió évek agyagos-homokos üledékre vékony rétegben riolittufa, majd kőszén települt majd a szén fölött ismét különböző üledékes kőzetek találhatók. A területen a pliocén végén, pleisztocén elején lejátszódott bazaltvulkanizmus több fázisú kitörései következtében bazaltos lávakőzetek, salakos-breccsás lávák és tufák rakódtak egymásra. Ennek a bazaltos vulkanizmusnak leglátványosabb tanúi a hegy oldalában nyíló, mára már felhagyott bazaltbányákban tanulmányozhatók. A Nagy-Szilváskő keleti oldalában nyíló kőbányában a vulkáni működés során a híg bazaltot a felszínre vezető kürtőcsatorna a kihűlés következtében oszlopos szerkezetben szilárdult meg, látványos bazaltorgonákat alakítva ki. Az egykor parazitakráterként működő Bagó-kő felhagyott kőbányájában szintén 5 és 6 szög keresztmetszetű, vízszintes irányban megszilárdult bazaltoszlopok láthatók.

Szilváskőn több mint 200 méter összhosszúságban találhatunk kisebb-nagyobb barlangokat, melyek kialakulásukat antropogén hatásoknak köszönhetik. Miután a bazalt alatt húzódó, 4-5 méter vastag széntelepeket a 20. század első évtizedeiben kitermelték, a biztosítás nélküli bányavágatok beomlottak. Ez az 1917-ben bekövetkezett omlás a felszínen mély árkok, hasadékok kialakulását eredményezte, melyek a tetőszinten jelentek meg. A hegy tengelyével párhuzamos két nagyobb, és számos kisebb keresztirányú hasadék ma is tovább tágul, ahogy a hegy északkeleti oldalának bazaltorgonás sziklafala a gravitáció hatására lassan csúszik a völgy felé. Helyenként a hasadékok tetejét újabb bedőlő kőtömbök zárják le, melyek konzekvenciabarangokat alakítanak ki. A legnagyobb a 60 méter hosszú Szilváskői-barlang.

A számos kisebb-nagyobb hasadék közül kiemelkedik a több mint 200 méter hosszú, keskeny, létrákkal kiépített Nagy hasadék, mely különleges mikroklímájának köszönhetően számos páfrányfajnak ad otthont. A hasadék zártsága és mélysége miatt nem ritka, hogy még augusztusban is hófolt található az alján.

 

---

 

2010. június 6.

A kazári riolittufa felszín

Mátraszele és Kazár között fekvő dombokon, a piros kereszt turistajelzés mentén holdbéli tájra lehetünk figyelmesek. A kb. 1 hektár területű, hófehér, növényzet nélküli, erősen felszabdalt, felárkolt felszín hazánkban egyedülálló geológia képződmény, de Európában, sőt az egész világon is nagyon kevés hasonlót ismerünk. Az egyik legismertebb, hasonló kialakulású, ám jóval nagyobb területet borító felszín a Törökországi Kappadókiában található.

A különös felszínt a riolittufa egyik lepusztulási formája adja, melyet a szakirodalomban terméketlensége miatt "badland"-nak, vagyis "rossz földnek" is neveznek. A földtörténeti miocén korban lezajlott sokféle vulkáni tevékenység következtében a riolittufának számos előfordulása ismert az Északi-középhegységben. Az itt felszínre bukkanó, alsó riolittufaként ismert kőzet a Mátra és a Karancs kialakulásával egy időben, 20 millió évvel ezelőtti kitörések eredményeként rakódott le. A pusztító robbanásos kitörések során hatalmas mennyiségű, szilicium-dioxidban gazdag, riolitos magma került a felszínre, mely apró törmelékdarabokból és olvadékfoszlányokból álló felhőként söpört végig a felszínen. Ezt a vulkáni porból és hamuból álló, nagy sebességgel mozgó felhőt nevezzük piroklaszt-árnak, az általa létrehozott, a szórt anyag leülepedésével keletkezett kőzetet pedig ignimbritnek. Az ignimbrit – melynek neve a latin igni (tűz) és imbri (eső) szavakból ered – a finom szemcséjű vulkáni hamu mellett nagy mennyiségben tartalmaz horzsaköveket is. A horzsa- vagy más néven tajtékkövek a kitörés során a sok gázbuboréktól felhabzó, majd hirtelen megszilárduló, könnyű fajsúlyú, porózus kőzetdarabok. Az ismétlődő vulkánkitörések nagy területen hoztak létre nagy vastagságban felhalmozódott riolittufát, melyek több helyen is ismertek a környéken. Puhasága és jól faraghatósága révén sok helyen használták építőkőként, esetleg pincéket, barlanglakásokat vágtak bele.

Nem tudni, hogy a Kazártól északra eső területen kialakult riolittufa természetes módon került-e a felszínre, vagy erdőirtásnak köszönheti létrejöttét. Az azonban biztos, hogy a felszínre kerülő, puha riolittufán az erózió hatására hamar megindul lepusztulás, és a lehulló csapadékvíz egyre mélyülő barázdákat, árkokat váj a kőzetbe. Az árkok idővel eróziós völgyekké mélyülnek, majd a fővölgyekre merőlegesen a meredek oldallejtőkön is megindul a felszabdalódás, egyre bonyolultabb, elágazó felszínt hozva létre. Az árkok között megmaradó kúpok és gerincek sok esetben a riolittufában előforduló keményebb kőzetdaraboknak köszönhetik megmaradásukat, melyek mint sapkaként megvédik az alattuk lévő puha anyagot a lepusztulástól.
A kazári riolittufa felszín igen látványos, ám rendkívül sérülékeny képződmény! Esős, nedves időben a felázott riolittufa kifejezetten csúszós, balesetveszélyes, de száraz időben is csak a terület szélén végigmenő ösvényről szemléljük a tájat, az összejárkálás, taposás jelentősen felgyorsíthatja az eróziót, és tönkreteheti ezt a különleges helyet. Vigyázzunk rá, hogy még sokan gyönyörködhessenek benne!

 

---

 

2010. szeptember 4.

A Nyugat-Mecseki karszt barlangjai

Trió-barlang

A Trió-barlang a Nyugat-mecseki- karszt jelentősebb karsztobjektumainak egyike, 200 m feletti járathosszúsággal és 50 m-nél nagyobb mélységgel. Orfűtől délre kb. 2 km-re, a Szuadó-völgy talpán található, a Vízfő-forrás egyik legnagyobb, időszakosan aktív víznyelőjeként.
A Trió-barlang a karsztos-nemkarsztos kőzethatáron kialakult víznyelők egyik legtipikusabb példája. A Jakab-hegy északi oldalának vízfolyásait összegyűjtő Orfűi-patak közel 3,5 km2-es, jobbára triász homokkőből felépülő vízgyűjtőterülettel rendelkezik a nyelőnél. A barlang előtt még két víznyelő ismert, a Szuadó-barlang és a Gilisztás-víznyelőbarlang, de ezen három nyilvánvaló megcsapolási ponton kívül a patakmederben feltehetően a kőzethatártól egészen a Trióig jelentős elszivárgás tapasztalható.

A barlang morfológiája és kitöltéseinek elhelyezkedése is egyértelműen a víznyelőbarlangok sajátosságait mutatja. Határozott irányú vízvezető járatok vezetnek a bejárattól a végpontokig, a lejtős, lépcsőkkel tagolt folyosóknak pedig csak a magasabban fekvő vagy inaktív szakaszain találunk cseppkőképződményeket, aljukat sok helyen különböző, behordott üledékek, hordalék, homokkő-kavicsok borítják. Barlang legnagyobb cseppkőkomplexuma, az Első-aknában található Búboskemence és a felette függő sztalaktit. Erős preformáltság jellemzi a barlangot. A járatok jobbára É-D irányú vagy erre merőleges tektonikus vonalak mentén alakultak ki, melyre a leglátványosabb példákat az Ablak előtti illetve utáni barlangszakaszok, a Vizes-ág Hasadéka és a Sártenger jelenti. A preformáltság másik jele az, hogy a járatok szinte mindvégig követik a rétegdőlés irányát. Ennek következményeként számos réteglapon futó járatszakasz (pl. Csúszda, Könyvtár) illetve kipreparált rétegfej (Rétes-terem) alakult ki. Sajátos és ritka jelenség ezek közül a vastagabb mészkőrétegeket elválasztó márgarétegek kipreparálódása, amelyek jelenléte az Első-aknában, a Tamás-aknában és a Rétes-teremben tömeges. A néhány mm vastag puha, agyagos rétegek a falból akár 4-5 cm-re is kiállhatnak. Jelenlétük mutatja a járatfalakon lecsorgó víz oldási tevékenységének a szerepét.

A barlang a laikusok számára is járható, a nehezebb szakaszokon létrák segítik a közlekedést. A kezdeti, kb. 30 m hosszú szűkebb szakasz után egy 3 m-es létrán lemászva érjük el a barlang tágasabb, látványosabb szakaszait. Az 1. akna alján láthatjuk a Mecsek egyik legnagyobb cseppkőcsoportját, a Búbos-kemencét. Ennek közelében, illetve a Tamás-akna alján kipreparált rétegfejek és szép oldás formák hívják fel magukra a figyelmet. A 3. akna létrái után a Nagyköves-teremben szintén látványos cseppkőfalat láthatnak a túrázók. A Végponti-elágazástól a Vizes-ág döbbenetesen egyenes tektonikus hasadékán keresztül juthatunk el a Nagy-teremig, ahonnan az Agyagos-ágban folytathatjuk a túrát elagyagosodott járatokon keresztül az 1. kisterem cseppkőlefolyásáig, majd a Sártengeren és a Kút szűkületén keresztül a 2. kisteremig, amelynek szintén a cseppkőgazdagság a fő nevezetessége.

Szuadó-barlang

A Szuadó-barlang a Nyugat-Mecsekben, az észak-déli irányú Szuadó-völgyben, Orfűtől délre található. Bejárata a Szuadó-nyelő, eddig felmért hosszúsága 345 m, mélysége 55 m. 3,4 km2 - es vízgyűjtőterülete a Szuadó völgy felső szakasza.
A megbontott Szuadó-nyelő a nem karsztos vízgyűjtő területről a karsztra érve az első víznyelő. A víz itt természetes, megbontás előtti víznyelőben tűnik el. A túra azonban az e mellett található mesterséges bejáraton át vezet be a Szuadó-barlangba. A mesterséges bejáratot követő első kisebb terem, a Polcos-terem. A terem mindössze 4-6 m hosszú és 1-2 m széles és magas barlangi üreg, ahonnan a Postaláda nevű keskeny hasadékon keresztül ereszkedhetünk le a barlang következő szakaszába.
A barlang második szakasza a Hasadék nevet kapta, egy jól kimutatható gyűrődés mentén alakult ki. A barlang felső szakaszára az eróziós formák némi cseppkőbekérgezés, valamint mangánkérges kavics előfordulása jellemző. A túra szempontjából ez még "kúszós-mászós jellegű" rész.
A barlang harmadik szakasza a Csobogás-teremtől a Nagy-aknáig húzódik. Ez egy patakos barlangrész. A járatok nem hasadékszerűek, hanem a karbonátos kőzetekbe bemaródtak. Az oldalfalak a mészkő lemezessége miatt csipkézettek. Itt jelentkeznek először a klasszikus barlangi képződmények, a cseppkövek, a borsókövek, a különféle kalcitbekérgezések, kiválások. Cseppköveket a Csobogás-teremben láthatunk először. Sokfelé fellelhetőek a függőcseppkövek, melyek átlagos mérete 5 és 10 cm között van. Sztalagmitok ritkábban, főleg az áradástól is védett, magasabb párkányokon helyezkednek el. A legnagyobb mérete 20 cm. A Csobogás-teremtől kezdve állandó vízfolyás jellemzi a járatokat.
A 1995-től 2000. nyaráig barlang végpontja a Nagy-akna volt. Tipikus harangakna, mintegy 15 m magas és kb. 8x8 m-es alapterületű. Képződményeit néhány különböző színű cseppkőcsoport jelenti. A déli oldalán egy párkány található, melyet a befolyó patak alakított ki folyamatos hátravágódásával. Az innen lerohanó patakvíz 7,5 m-es szabadeséssel zuhan a fenékre, mely kisebb-nagyobb sziklák törmelékéből áll.
2000-ben egy kutató akna segítségével sikerült megtalálni a Nagy-aknából kilépő patakot az akna északi falának tövében, amely eredményeképpen újabb 63 m hosszúságú cseppköves barlangszakasz tárult fel. A nagy-akna utáni szakaszba a Nutellás-terem, az I. szifon, az 56-os folyosó, a Lóitató, az Erdő, az Aqua-park, a Fátyolkás-terem, a Hasfelmetszõ és a Mosoda tartozik.

A Vízfő forrásbarlang

A Mecsekben található legnagyobb karsztforrás az Orfű község határában fakadó Vízfőforrás. Orfűi karszt legnagyobb karsztos ürege a Vízfő forrás barlangja. A még fel nem tárt üregrendszer az Abaligeti barlangot méretében többszörösen meghaladó patakos barlang lehet. Vízgyűjtő területe 15,25 km2 , ennek mintegy 30 %-a nemkarsztosodó kőzeteken, elsősorban alsótriász vörös homokkövön helyezkedik el. Az innen érkező, koptató jellegű hordaléknak jelentős szerepe lehetett és lehet a forráshoz tartozó barlangrendszer kialakításában.
A forrás vízhozama napi 414m3 és 100800 m3 között ingadozik. 1970-ben a teljes évi vízhozam 4.731.971 m3 volt. A vízhozam adatok alapján a Vízfőt tekinthetjük a legbővizűbb mecseki karsztforrásnak. A forráshoz tartozó barlangrendszer még csak részben feltárt. A légvonalban mért távolság a forrás és a fő víznyelőnek tartott Szuadó- nyelő között mintegy 2 km így aggteleki példák alapján a várható barlang hossza mintegy 5-6 km-re becsülhető, természetesen ehhez még további oldalágak is csatlakozhatnak.
A Szuadó- víznyelőben a JATE Barlangkutató Csoport végzett kutatásokat, aminek eredményeként a nyelőhöz tartozó barlangot mintegy 200 m hosszan tárták fel és példaértékű alapossággal dokumentálták. Egy másik nyelő- a Spirál-nyelő- újbóli megbontásával a Mecseki Karsztkutató Csoport feltárta a hegység eddigi legmélyebb barlangját. A 100 méteres mélységben rábukkantak egy rövid patakos ágra is. Mindkét barlangban továbbra is folynak a kutatások. Maga a forrásbarlang jelenleg hozzávetőlegesen 150 méter hosszan feltárt.
Jelenleg a Vízfő-forrás barlangja mesterségesen kialakított bejáratokon keresztül járható. A barlang elsősorban hasadékjellegű, bár ezek a hasadékok igen tágasak és találkozásaiknál jelentős méretű terem is kialakult. Általánosságban elmondható, hogy a járatok átmérője 1-3 méter között mozog. Jelenleg a barlangban egy mesterségesen kimélyített és kibetonozott tó található, kb. 5-6 méter átmérővel. Eredetileg a barlangban 3 szifon volt található, a harmadik egyben a végpontot is jelentette. Ez a szifon igen mély, mintegy 21 méter. Átúszása mindez ideig nem történt meg, bár az építkezések előtt erre kísérlet történt.
A barlangban nagyszámú cseppkövet figyelhetünk meg, ami azért is érdekes, mert a dolomitbarlangok cseppkőben általában szegények. Az itteni jelentősebb cseppkövesedés feltehetően a kőzet magasabb CaCO3 tartalmával magyarázható. A barlang falán és számos cseppkövön fekete mangántartalmú kéreg figyelhető meg.

A Vízfő forrásbarlang

A kagylós mészkőben kialakult cseppkőbarlang a Dél-Dunántúl leghosszabb patakos barlangja. A tudósok az abaligeti barlang korát félmillió évre becsülik. A barlang történetével kapcsolatos legrégebbi adatot az abaligeti plébánia iratai őrzik. A Decreta visitacionis című kéziratos feljegyzés, melynek vezetését 1829-ben kezdték meg, elmondja, hogy a barlangot 1768-ban fedezte fel Mattenheim József helybéli molnár. A hagyomány szerint vízimalma a Katya-patak partján állt. Feltűnt neki a rendszertelen vízhozam, és egy hosszabb száraz időszakban, amikor a malmot hajtó patak vize elapadt, a víz folyását követve bejutott a barlangba.
A barlang mintegy 466 m hosszú, átlagmagassága 3 m, szélessége 2 m. A főfolyosóból nyíló mindhárom oldalág keskeny, nehezen járható. Klímája kiegyenlített - a páratartalom 97%-os, az átlaghőmérséklet 12,6 oC - , kiválóan alkalmas légúti megbetegedések - krónikus bronchitisz, asztma, légcsőhurut - gyógykezelésére. A barlangot gyógybarlanggá nyilvánították.

 

---

 

2010. szeptember 5.

Gyűrűfű

Gyűrűfű magyar ökofalu Baranya megyében, Ibafa község külterülete. Az első írásos emlék a településről 1332-ből származik, melyet a Vatikáni Könyvtárban talált 1991-ben, hosszas keresgélés után döntött Borsos Béla és Kilián Imre a gyűrűfűi terület mellett, hogy ökofalut hozzanak létre.

A falu építése, szeres elrendezése, területhasznosítása, az 1996-ban életbe lépett, majd 2006-ban megújult ökológiai alapokon nyugvó rendezési terv alapján valósult meg. Ebben a fenntartható fejlődés gyakorlatban való megvalósítása volt a legfontosabb szempont. Jelenleg 8 háztartás alkotja a falut, kik tagjai részben gazdálkodnak, részben szellemi foglalkozást űznek. Alapelvük: harmóniában a természettel és egymással.

A házak építésében elsősorban helyi, természetes anyagok (vályog, fa, kő stb.) és a helyi munkaerő felhasználására törekszenek. Melegvíz-szükségletüket nyáron napkollektor, télen a fával fűtött kemencékben elhelyezett vastartályokban összegyűlt meleg víz biztosítja.
Igyekszenek harmonikus kapcsolatot ápolni környezetükkel, mind emberi, mind a természettel való szinten. Kizsaroló haszonelvűség helyett gondoskodó alázattal fordulnak erdeikhez, gyepjeikhez. Felelősséget éretnek a Föld és annak lakói iránt (beleértve az embert is). Támogatják a természet védelmét, sokszínűségét megőrző, megismerését segítő kezdeményezéséket.
Felhasználják a természet által adott erő- és energiaforrásokat, mellőzik a felesleges luxust és ésszerűtlen életvitelt. Legtöbbjük egyszerű, puritán, hagyománytisztelő, természet közeli életet él. Az, hogy a nagyvárosoktól viszonylag távol vannak, lehetővé teszi a civilizációval való kapcsolatuk egészséges megtartását és olyan dolgokban való függetlenségüket, melyeket szeretnének elhagyni életvitelükben.